2017. május 2.

TESZT | Lovely K-lips kit matt folyékony rúzsok

Sziasztok!


A Lovely márka az utóbbi pár évben eléggé beerősített az újdonságok terén. Sok olyan termékük van, amit a "nagyoktól" másoltak. Ezek a Lovely K-lips kitek pedig a Kyle Matte Lip Kits elérhető olcsóbb, jóval olcsóbb alternatívái. A Rossmannokban 1299Ft-ért kapható a kit és nem véletlenül szokott készlethiányos lenni. Eddig két árnyalatban volt kapható: Sweety és Neutral Beauty, viszont kb. egy hete 3 új árnyalat is elérhető: Milky Brown, Lovely Lips és Pink Poison.


A kit nevet tehát azért kapta, mert egy ajakceruza és egy folyékony matt rúzs van egy csomagban. Lentebb a színmintákat láthatjátok a kezemen és az ajkaimon is. Szinte rögtön matt, ahogy felkenjük, viszont egy picit várni kell, amíg megszárad. Habár nem teljesen lesz megszáradva, tehát, ha hozzáérünk, akkor nyomot hagy, emiatt viszont nincs száraz érzet az ajkakon. Ettől függetlenül érdemes aláhidratálni a szebb végeredmény miatt. A tartóssága kiváló, de nem csókálló. Evés-ivást szépen tűri és anélkül órák hosszat meg sem mozdul. Nem morzsolódik le a rúzs, de azért a sokadik óra után be tud ülni az ajkak ráncaiba, mert kicsit azért szárít. Belülről kezd el egységesen kopni, de könnyen újra lehet kenni, mert még micellás vízzel is le lehet mosni. Ezért olyan különleges a formulája, mert elsőre nem tűnik tartósnak, még is az. Mindegyik árnyalat nagyon szép, viszont az én kedvencem a Pink Poison lett. :) Ár-érték arányban ennél jobb tartós matt folyékony rúzs jelenleg nem kapható a drogériákban. 


Ti próbáltátok már ezeket a Lovely K-lips kiteket?
Puszi, Asu

2 megjegyzés:

  1. Nekem a Neutral beauty van meg, egyszerűen imádom! Nagyon megörültem, hogy szélesítették itthon is az árnyalat palettát, de félek, a nude szín után egyiket sem érezném annyira magaménak (a Sweety-ről akkor tudtam, hogy semmiképp sem). Szóval nagyon dilemmázok, melyik legyen a következő :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem olyan feltűnőt szeretnél, akkor a Pink Poison arnyalatot ajánlom. :) A Milky Brown elég barna a Lovely lips is ilyen élénkebb árnyalat.

      Törlés