2015. április 11.

Glamour-napok szerzeményei (2015. április)

Sziasztok!


Idén nem a megszokott módon Glamour-napoztam, mint eddig. Míg suliba jártam igyekeztem mindig szabadon hagyni a pénteki napot, hogy mindent meg tudjak vásárolni még a tömeg előtt. Most viszont csütörtökön kezdődött, és én délelőtt dolgoztam, emiatt több részletben vásároltam. Csütörtökön a Tesco-ba mentem, pénteken az Árkádba a kozmetikumot miatt. Szombaton pedig itt is-ott is voltam, mert elmentünk barátomnak és az öccsének is ruhákat venni. 

F&F


A legfontosabb beszerzendő termék a farmernadrág volt, mert megadta magát az egyik szeretett nacim. Rögtön kettőt is vásároltam, bár még így sem voltak a legolcsóbbak, de eddig még nem csalódtam ezekben a nadrágokban. Az első az egy sima világosabb, kicsit koptatott farmer. A másiknak annyi a különlegessége, hogy a térdrészénél van egy bevágás. 7500Ft helyett 6000Ft volt darabja.


Felső fronton kb. semmi nem tetszett, ezt a felsőt viszont már korábban is néztem. Eredeti ára 3490Ft volt, de le volt árazva 2440Ft-ra és még ebből jött le a 20%, így 1952Ft volt. A napszemüveget nem terveztem venni, mert amiket eddig néztem sosem álltak jól. Ez megtetszett, felpróbáltam és a húgom is rámondta az áldását, így megvettem. :) Ez is leárazott termék volt 2490Ft-ról 1890Ft-ra, és a kedvezménnyel együtt 1512Ft-ra jött ki.

DM, Rossmann


A DM-ben ez a Maybelline Dream Fresh BB krém alapból féláron volt, ráadásul még lejött belőle további 50%, így 699Ft-ért vettem meg. 
A Rossmann-ban sem vettem sok mindent. A Catrice Eyebrow Filler tervben volt, mert elfogyott. Kuponnal 870Ft volt 1159 helyett. Gondolkoztam, hogy megvegyem-e a Maybelline Lash Sensational spirálját, de végül beadtam a derekam. 2299Ft helyett 1150Ft volt. A Lovely termékekre nem volt érvényes a Rossmann-os 25%-os kupon, mert pont akció volt rájuk, de azért egy körömlakkot csak megvettem. Ez a Lovely Summer Sand lakk valami új lehet, mert eddig még nem tűnt fel, hogy van ilyen is. 486Ft volt.

New Yorker


Igaz ide nem volt kupon, de bementünk a fiúkkal szétnézni, és akkor találtam rá erre a cuki, meleg pulcsira. Mostanában nem vagyok egy nagy pulcsis, de a hűvösebb időkre nagyon jó lesz, és annyira cuki már a fülecskéje. :) 7999Ft helyett 4590Ft volt.

Takko


Igyekeztem magam távol tartani a női cuccoktól míg a fiúkkal vásároltunk, hogy ne csábuljak el, de a Takko az olyan kicsi, hogy közel van egymáshoz a női és férfi részleg, így könnyebb volt úti célt tévesztenem. Mindenesetre találtam egy itthoni melegítőalsót 2990Ft-ért, de kuponnal 2400Ft volt. Bár ezt amúgy is venni akartam, csak a Tesco-ban már nem volt a méretemből. A táskába pedig azonnal beleszerettem. Nem egy nagy táska, méretre valahol a közepes körül van, de nagyon jó lesz majd akkor, ha nem kell sok mindent magammal vinni. 6490Ft-ról volt leárazva 2490Ft-ra.


Összesen ennyi mindent vásároltam. Na jó, vettem még egy fogkrémet, de az nem fontos szerintem megemlíteni. Igyekeztem csak azokat megvenni, amire tényleg szükségem van, és nem mindent felvásárolni, mert kedvezmény van rá.

Ti miket vásároltatok?

Puszi, Asu


14 megjegyzés:

  1. Szép dolgokat szereztél be :) Az a kapucnis pulcsi nagyon cuki ^^

    VálaszTörlés
  2. Ha elfogy a jelenlegi bb-m én is ezt szeretném, mert mindenki ódákat zeng róla. A New yorkeres felső halál cuki és a táska is nagyon tetszik. Jut eszembe egy babarózsaszín körömlakk is kívánság listás ( szégyen, de még egy rózsaszín lakkom sincs :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már a 3. vagy 4. tubust használom, nekem bevált, szeretem. :) Írok majd a lakkról, kíváncsi vagyok rá, mert elvileg ez egy homokklakk. :)

      Törlés
  3. Remek dolgok! :)
    A New Yorker táska milyen jól néz ki :O a spirált én is megvettem, kíváncsi leszek mire képes :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) A spirálra én is nagyon kíváncsi vagyok. :)

      Törlés
  4. Takko, tesco, new yorker ���� ez aztan a shopping ���� szakadok ���� az egyszeru nem kifejezes ���� nagyot kacagtam ���� hagyomanyos lakk 2015-ben. Te melyik bolygon elsz? ����

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szakadok a primitívségeden. Ezzel a kommentel feldobtad a napom. :D Köszi!

      Törlés
  5. Hű, az a rózsaszín lakk nagyon szép, kíváncsi vagyok, hogy fed.

    VálaszTörlés
  6. Jajjj, de cuki az a füles pulcsi :)

    VálaszTörlés