2015. március 5.

Paula's Choice első benyomások

Sziasztok!


Ildi hatására jobban beleástam magam a bőrápolás rejtelmeibe, és így ismertem meg a Paula's Choice márkát is.
A márkáról röviden annyit érdemes tudni, hogy Paula Begoun alapította, aki az USA egyik legismertebb szépségszakértője, és már több, mint 30 éve foglalkozik a kozmetikumokkal és azok összetevőivel. Ami a legfontosabb, hogy illat-, színezék-, és alkoholmentesek a termékek, és nem tesztelnek állatokon sem. (ITT írtam arról, hogy miért rossz az alkohol és az illatanyag a bőrnek.) A termékek tele vannak csupa-csupa csodás összetevővel, melyeket tudományos kutatások igazolnak.
A legtöbben csodás, problémamentes bőrre vágyunk, így alig vártam, hogy kipróbálhassam a termékeket. Szerencsére mintákat is árulnak, így el tudjuk dönteni, hogy jó-e az adott krém, vagy nem. A nagy kiszerelések árai elég drágák, de ha valami tényleg bevált, akkor megéri megvenni.
Mivel sokféle termék megtalálható a kínálatban, ezért eléggé elveszve éreztem magam, hogy még is melyik termékeket kellene kipróbálnom, ezért írtam az ügyfélszolgálatnak, és megkérdeztem, hogy mely termékeket ajánlják a kombinált, vízhiányos bőrömre. Alapvetően a Resist kombinált bőrre való termékcsaládot ajánlották, melyek anti-aging összetevővel vannak tele. Igen, még nincsenek ráncaim, de a ráncokat megelőzni kell. Ha már kialakultak, akkor eltűnni nem fognak semmilyen krém hatására. Nagyon gyorsan és segítőkészen válaszoltak, így le is adtam az első rendelésem, majd nem sokkal később a másodikat, de már tervezem a harmadikat is. :)


A legnépszerűbbek a kémia hámlasztók. (Ha még nem hallottál róluk itt olvashatsz róluk.) Annyi jót olvastam róluk, hogy mindenképpen szerettem volna kipróbálni, mind az AHA-t, mind a BHA-t.
Skin Perfecting 8% AHA gél:
Kémiai hámlasztó, mely kisimítja a bőrt, halványítja a foltokat és serkenti a kollagén termelést is. Kevésbé csíp, mint a 10%-os AHA, néhány használat után nem is érezhető már. Kevésbé folyós állaga van, de még így is elég híg. Heti egyszer használom, és meg vagyok vele elégedve. Egységesebb és puhább a bőröm másnap. A deluxe mintát meg is vásároltam belőle, ami 30ml-es.

Skin Perfecting 2% BHA gél:
Kémiai hámlasztó, mely csökkenti a mitesszereket, pattanásokat, és a tág pórusokat. Átlátszó színű, géles állagú krém, melynek illata nem igazán van. A tapasztalatom az, hogy tényleg hatásos. Két naponta használom, mert a napi egy használat soknak bizonyult, kicsit hámlottam tőle. Pórusaim kisebbek lettek, pattanások is ritkábban jönnek elő és hamarabb el is múlnak a gyulladáscsökkentő hatása miatt. Nagyon szeretem használni, mert látványos az eredmény és a bőröm is szereti. A deluxe mintát meg is vásároltam belőle, ami 30ml-es.


Resist Barrier Repair Moisturizer: 
Ezt a hidratálót ajánlották a vízhiányos bőrömre, és nagyon bevált. Este szoktam használni, mert nincs benne fényvédő. Nagyon könnyű állaga van és szinte azonnal beszívódik, szinte beissza a bőr. Semmilyen zsíros érzetet nem hagy maga után. Szemkörnyékre is használni szoktam. Retinol is van benne, mely egy szuper anti-aging összetevő. A bőröm egységesebb és szuper puha másnap. Egyszerűen imádom ezt a hidratálót. 15ml-es a deluxe minta és már több, mint 2 hónapja használom minden nap. Ebből meg fogom venni a teljes kiszerelést is.


Resist Daily Pore-Refining Treatment 2% BHA:
Nagyon folyós, híg állagú, emiatt vattakoronggal lehet csak az arcra felvinni. Tapasztalat ugyanaz, mint a Skin Balancing BHA-nál. Nem éreztem különbséget, viszont az állága miatt a géles jobban tetszik.  

Resist Weekly Resurfacing Treatment 10% AHA:
Kicsit csípő érzést éreztem 1-2 percig, de ez normális az AHA esetén. Elég folyós állaga van. A 10% erősnek számít, ezért heti 1x használtam, és így 3 alkalomra volt elég a minta. Másnap mindig nagyon puha volt a bőröm és egységesebbnek is látszott.

Resist Advanced Replenishing Toner:
Meglepődtem az állagán, mert kicsit ilyen géles, nyúlós, nem úgy, mint az általam megszokott tonikok, melyek inkább a víz állagához hasonlítanak. Vattakorongra tettem így is, és úgy töröltem át vele az arcom. Nem szárítja a bőrt, tiszta érzést hagy maga után.

Resist Super-Light Daily Wrinkle Defence Spf 30:
Ebből 2db mintát is vettem. Kombinált, zsíros bőrre ajánlják főleg. Ez egy színezett hidratáló, mely SPF 30-at is tartalmaz. Igaz a fedése gyenge, de nagyon jó sminkalapnak. Gyorsan beszívódik, és nincs erős naptej illata, aminek nagyon örülök. Bár most meg vagyok elégedve a naptejjel amit használok, de lehet, hogy később megvásárolom a teljes méretűt is.

Resist Anty-Aging Clear Skin Hydrator:
Hidratáló krém, melynek sárgás színe van. A hidratáló hatásával nem volt bajom, de az erős illatát nem szerettem. Engem a száraz kenyérre emlékeztetett, mikor belemártják vízbe és mállik szét.

Skin Recovery Hydrating Treatment Mask: 
Az AHA hámlasztás után ajánlották a vízhiány miatt, mert extra hidratálát ad a bőrnek. Mivel maszk, ezért sűrű állaga van és nem szívódik be gyorsan. A leírás szerint 20 perc után le kell mosni, de olvastam Pancsinál, hogy ő nem mossa le. Kipróbáltam így is, úgy is. Nagyon jól hidratál, már 20 perc után is, viszont ha nem mosom le, akkor sem hagy másnap zsíros érzést a bőrön csak puhaságot.

All Over Hair&Body Sampoo:
Sajnos a 1,5ml kevésnek bizonyult, ezért nem tudtam rendesen kipróbálni. Kb. a negyed hajamra volt elég ez a mennyiség. Nem vettem többet belőle, mert kellene legalább 3-4db, és az úgy sokba jönni ki egy hajmosásért.

Skin Balancing Ultra-Sheer Daily Defence + SPF 30:
 Hidratáló és fényvédő egyben, ehhez képest könnyed, kicsit folyós állaga van. Naptej illatú krém, mely 10-15 percig érződik. Annyira nem rajongok a naptej illatért, de egyébként jó terméknek tartom. Viszonylag hamar 2-3 perc alatt beszívódik és nem hagy zsíros érzetet a bőrön. Sminkelni is lehet rá.

Skin Balancing Oil-Reducing Cleanser:
Ez egy lemosó, mely jól lemossa a szennyeződéseket és a sminket is. Nem hagy olajat a bőröm, de nem is szárítja, nincs feszülő érzés. Nem volt rossz használni, mert tette a dolgát, de nem tartom nélkülözhetetlennek.

Második rendelésem során az AHA és BHA termékeket deluxe mintában is megrendeltem magamnak és a barátnőmnek is. Plusz még egy mintát, ami a:

Moisture Boost Daily Restoring Complex SPF30:
Ez egy testesebb hidratáló, (mely SPF30-at is tartalmaz), így több idő is kell neki mire felszívódik, de utána nincs ragacsos érzet. Kb. 5-7 perc kell amíg beszívódik, de utána lehet rá sminkelni is. Normál, száraz bőrre ajánlják, én soknak éreztem kicsit.

Összességében nagyon meg vagyok elégedve a márkával, és meg is találtam azokat a termékeket melyek nélkül ezentúl nem vagyok hajlandó élni. A bőröm sokkal szebb, mint volt, többször meg is dicsérték már. :) Pattanás alig-alig jön már elő, kevesebb mitesszerem van és a pórusaim is kisebbek lettek, hála a kémiai hámlasztásnak. Egységesebbnek tűnik az arcbőröm is ezáltal. Tény, hogy nem a legolcsóbbak, de nekem megéri az árát. Mindenképpen ajánlom nektek is, hogy legalább egy próbát tegyetek a márkával, mert lehet megoldják a termékek az arcbőr problémáitokat.

Ti próbáltátok már a Paula's Choice termékeket?

Puszi, Asu

4 megjegyzés:

  1. Régóta szemezgetek én is a márkával, de idén még árakat is szépen emeltek, úgy hogy még nem sikerült rávennem magam. A szállítási költség mennyi volt, és mennyi idő alatt kaptad meg a rendelést?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem még pont szerencsém volt az első rendeléssel, mert az utolsó pillanatban adtam le, hogy karácsonyra megérkezzen. Akkor 1 nap altt szállították ki, a második alkalommal pedig 2 nap alatt. Nagyon gyorsak. :) Először ajánlom a mintákat, mert abból annyit már meg tudsz, hogy tudnák-e szeretni a krémet. Egy minta 3-4 alkalomra volt elég. Volt, amit megszerettem és volt amit nem. Örülök, hogy van ilyen lehetőség, mert azért nem olcsóak a termékek, de ami beválik arra megéri áldozni.

      Törlés
  2. Nagyon jok a PB termekek. Viszont en mar ilyenkor biztosan nem hamlasztanek, mert nsgyon sokszor sut a nap. Hiaba hasznalsz arckremet ami fenyvedot is tartalmaz, egyreszt a 15-30 SPF keves, plane ugy, hogy vekony retegben keni be mindenki az arcat. Igazabol hamlasztas eseten szvsz SPF50-et hasznalnek. Abbol is olyat, ami fotostabil es abbol nem tul sok van... Sot, fenyvedobol igazabol az arcra 1 evokanalnyi mennyiseget kellene felvinni, akkor lenne a fenyvedelme annyi, amennyi ra van irva.
    AHAhamlasztot inkabb szaraz borre javasoljak, a BHA pedig kombinalt, zsiros, pattanasos, ugy emlekszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még márciusban biztos fogom használni őket, azután esetleg heti 1x. Jelenleg fényvédőt használok a Kiss my Face SPF30-asát, ami direkt arcra való termék kémiai és fizikai fényvédőt is tartalmaz. Egyelőre meg vagyok vele elégedve, elég sűrű is a krém, így nagyon vékonyan nem lehet felvinni. Akarok majd írni róla posztot, de még tesztelem egyelőre.

      Törlés