2014. november 21.

Born Pretty Store HAUL

Sziasztok!


Megérkezett az újabb BPS rendelésem, amiben tesztelésre érkezett termékek, és vásárolt termékek vannak. Ezúttal elég soká érkezett meg a csomag, mert a szokásos 2 hét helyett most egy hónap alatt érkezett meg.


Leveles körömmatrica ($2,46): Nem számítottam arra, hogy ilyen sokára fog megérkezni, hiszen már inkább télies hangulatban vagyok, de mindenképpen lesz majd vele manikűr.

Hóemberes körömmatrica (kódja: GID-043, $0,99): Ez a matrica annyiban különleges, hogy olyan minták is vannak rajta, melyek foszforeszkálnak a sötétben.


Háromszög körömdíszek (Color: 8, $2,53): 3mm-es kis háromszögek vannak ebben tégelyben. Összesen 12 féle szín közül választhatunk, de nekem ez tetszett a legjobban. Elég sok db van benne olyan 100 körül, de konkréten nem írják a leírásban.


Körömdíszítő ecsetek ($4,92): 4db ecset található ebben a készletben. Elsősorban a lapos ecset miatt választottam, hogy majd azzal szedem le a körömlakkot a körömágybőrömről, ha mellékenem. Egy kis gyakorlással jól használható, szépen el lehet vele távolítani a felesleget. A többi ecsettel is jól lehet dolgozni.


5db-os gyűrűszett ($2.99): Meglepődtem ezeken a gyűrűkön, mert egész jó minőségűek. Nem számítottam arra, hogy ilyen jók lesznek.


Ezeket a körömnyomdázó palettákat vásároltam. Darabjuk $0,99 volt, de beváltottam a BPS pontjaimat, így nem kellett fizetnem semmit értük. Pontokat adnak azért, ha képet töltesz fel a vásárolt termékről. Egy képért 30 pontot lehet kapni, mely $0,3-nak felel meg. Ez a karácsonyi mintájú már elfogyott, a másik még kapható, viszont jelenleg $2,99-ba kerül. Azért adok hozzá linket (ITT), mert elég sűrűn szokott akció lenni. :)



Miket rendeltetek mostanában?

Puszi, Asu

11 megjegyzés:

  1. A nyomdával már nagyon kíváncsian várom a manikat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz majd, már csak a nyomdázót kellene megrendelnem. :)

      Törlés
  2. A körömnyomdára én is kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
  3. jaaj a leveles matrica nagyon szuper :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az az egyik kedvencem. Hamarosan lesz vele manikűr. :)

      Törlés
  4. Lehet buta kérdés, de ezt a körömnyomdázó palettát hogyan kell használni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elméletben tudom, hogy hogyan kell használni, de gyakorlatban nem akar összejönni, így ezt a posztot ajánlom. http://lakkomlakkom.hu/2014/08/amit-a-nyomdazasrol-tudok/
      Képekkel és szöveggel is láthatod, hogyan kell használni. :)

      Törlés
  5. Köszi! :) Még egy olyan kérdés, hogy Magyarországra mennyiért szállítanak? Nem találtam sehol sem infót róla pedig annyi jó dolog van ott. *-*

    VálaszTörlés