2014. június 17.

TESZT | Himalaya Neem Mask, melyet csodapakolásnak is hívnak

Sziasztok!

Mint sok más embernek, sajnos nekem is vannak mitesszereim. Zavart, zavart, de csak ritkán kezdtem el nyomogatni őket. Nem szerettem ezt a megoldást, piros lett tőle az arcom, és megváltást sem hozott. Először 4 vagy 5 hónappal ezelőtt találkoztam ezzel a maszkkal Odilnál, és már akkor eldöntöttem, hogy nekem ez kell. Viszont a végső lökést, ami után rohantam a boltba Aviana Rahl posztja volt. Igaz, hogy már több blogger is írt erről a termékről, de gondoltam én is megosztom a tapasztalataimat, ezzel az arcpakolással kapcsolatban.

Csomagolás: Számomra semmi kivetnivaló nincs benne. A kupakja jól záródik, ezt egy kattanással jelzi is. Már többször megutaztattam és eddig még nem jártam pórul vele. Nem nyílt ki véletlenül és kent össze mindent, persze azért az elővigyázatosság nem árt.

A tubus hátulján minden fontos információt megtalálunk. Egyébként még jó, hogy megnéztem, mert azt hittem, hogy ennek is 12 hónap a szavatossági ideje, de nem annyi, csak 6 hónap. Azt is megtudjuk, hogy aktív hatóanyaga 100%-ban növényi eredetű, és, hogy nem tesztelték állatokon.


Amit igér: "Mélytisztító arcpakolás, mely segít szabályozni a faggyútermelődést és kitisztítani az eltömődött pórusokat. Használatával megelőzhető a pattanások kialakulása. A nim növény a kurkumával együttesen segít az aknék és a pattanások megelőzésében. A kovaföld hűsíti és puhává teszi a bőrt, javíthatja annak szerkezetét, hogy bőre tisztává és problémamentessé válhasson."

Viszonylag egy kicsi lyukon keresztül tudjuk kinyerni a tubusból az arcpakolást, de ez egyáltalán nem zavaró. Én jobban is szeretem az ilyet, mert nem kell attól félnem, hogy véletlen túl sok jön ki belőle.

Maga az arcpakolás így néz ki. Állaga nem túl folyós, de könnyen el lehet oszlatni az arcbőrön. A krémben ilyen kisebb nagyobb darabkák is vannak, talán ez lehet a kovaföld benne.

Hatása: Általában heti egyszer használom, de mostantól 2x fogom. Az előírás szerint a megtisztított arcbőrre viszem fel az arcpakolást, olyan vékony-közepes rétegben és kb. 15 percig hagyom fent, addigra kopogósra szárad a maszk. (Túl vastagon nem érdemes felvinni szerintem, mert nem szárad meg ennyi idő alatt.) Lehet érezni ahogy dolgozik a krém, és ahogy szárad meg, úgy húzza össze az arcbőrt is. Ha lehet ne ilyenkor nézzetek vicces sorozatokat, mert a nevetés kicsit fájdalmas tud lenni, főleg mikor már majdnem teljesen száraz a maszk. :D Amikor megszárad ilyen világos szürkés színe lesz, és látható, hogy honnan szipolyozta ki a krém a ronda mitesszereket, tehát valóban működik az arcpakolás. Nagyon szépen kitisztítja a pórusokat mindenféle nyomkodás, és egyéb beavatkozás nélkül. Okkal nevezhetjük csodapakolásnak. Persze senki ne várja azt, hogy örökre eltünteti őket, de használatával meg lehet szabadulni tőlük egy időre.
Lemosáskor ezek a szemcsék le is radírozzák a bőrt, így a végeredmény egy mitesszermentes arcbőr, amely puha is. Nekem nem szárítja ki a bőröm. Használata után nincs feszülő, kellemetlen érzés.

Normál és zsíros bőrre ajánlják, így ha valaki esetleg száraz bőrre próbálja ki, annak ajánlom utána a hidratálókrém használatát. Bár hippoallergén termékről van szó, de érzékeny bőrűeknek nem ajánlom, mert sajnos van benne parabén, parfüm, és alkohol is. A Himalaya honlapján láttam, hogy kapható ebből ilyen kicsi tasakos verzió is, melyben 2x 7,5ml van, így aki szeretné ki tudja próbálni, mielőtt megvásárolná a nagy kiszerelést.

Összességében: Nagyon szuper ez az arcpakolás. Nem gondoltam volna, hogy tényleg létezik ilyen pakolás, amivel ennyire egyszerűen el lehet tüntetni a mitesszereket. Ajánlom mindenkinek akit szintén zavarnak ezek a kis fekete csúnyaságok.

Ajánlott fogyasztói ára: 1390Ft, de érdemes figyelni az akciókat, mert olcsóbban is hozzá lehet jutni.

Elérhetőség: DM, Rossmann, Auchan, Tesco (nem mindegyik), Szépségbolt.hu stb.

Ennek a termékcsaládnak több tagja is van a Neem maszkon kívül. Kapható bőrradír, tasakos bőrradír, habzó arclemosó, arclemosó gél, szappan, mélytisztító pórusösszehúzó tonik.

Ti használtátok már ezt a Neem maszkot? Bevált nektek?

 Puszi, Asu

8 megjegyzés:

  1. Én is imádom, de heti egyszer merem használni, de lehet kipróbálom, hogy megosztom és akkor heti kétszer :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit szíven ütött, hogy nem 12, hanem csak 6 hónap a szavi ideje, és elég sok van még benne...

      Törlés
  2. Sokat olvastam már én is róla, nekem is beszerzős darab lesz mindenképpen! Amúgy mielőtt feltesszük a pakolást, nem kell előtte felpuhítani a bőrt? Olyan hihetetlen, hogy minden cécó nélkül így működik! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell, a lényeg, hogy megtisztított arcbőrre kell felvinni. Én tonikkal szoktam áttörölni az arcom, és utána kenem fel a pakolást. :)

      Törlés
  3. Köszi a tesztet, nekem is Evelin adta meg a löketet, hogy kipróbáljam. Eddig az Avonos holt- tengeri iszapos maszkot használtam. Még mindig van benne, de ha elfogy biztosan ezt veszem meg.
    Nekem nagy gondom nincs a mitesszerekkel, de azért jó lennének ha nem lennének.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Avonosat még nem próbáltam, de nekem ezek a Himalaya termékek szimpatikusabbak. :)

      Törlés
  4. Ez a maszk valami csodás, hetente egyszer használom és olyan szépen kipucolja a pórusaimat, hogy csak na :) Mondjuk csíp, mint a fene, de nem zavar, mert az eredmény duplán megéri :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem szerencsére nem csípi a bőröm. Egyszer volt rá példa, de szerintem akkor azért, mert mikor tonikkal megtisztítottam az arcom nem vártam egy kicsit, hanem rögtön kentem is fel a pakolást.

      Törlés