2014. április 17.

Újabb problémás külföldi rendelés

Sziasztok!

Az utóbbi időben a rendeléseimmel kisebb nagyobb problémák akadtak. Ilyen volt az egyik, hogy elfelejtették feladni a csomagom, a másiknál pedig teljesen mást küldtek. Ezekben említettem, hogy van még egy problémás rendelésem, amit akkor írok le, ha megérkezett. Jelentem megérkezett, úgy hogy a továbbiakban erről olvashattok.
Március 24-én az Asos-nál leárazás kezdődött. Megláttam egy táskát, ami megtetszett, és meg is rendeltem. Már 27-én írták is, hogy fel is adták. Juhééé, öröm és boldogság, nagyon vártam, hogy megérkezzen. Vasárnap (30-án) néztem a leveleimet és látom, hogy visszaküldték a pénzem. Először nem értettem miért, hiszen azt írták, hogy feladták. Másik levélből viszont kiderült, hogy én visszaküldtem a csomagot, és nem tudták, hogy miért kapták vissza, mert nem küldtem el hozzá a visszaküldéssel kapcsolatos papírt, ezért visszautalták a pénzem. (Miii?) Én aztán semmit nem küldtem vissza, hiszem meg sem kaptam. Fogalmam nem volt arról, hogy mi történhetett, ezért írtam is nekik, hogy megtudjam. Már másnap válaszoltak is, ezt lentebb láthatjátok... (Csak a levél lényegét másolom, be a többi a szokásos bocsánat kérés.)

"...I've checked your order and can see that it has been returned to us and refunded.
Parcels can be returned to us for a number of reasons, such as the parcel being damaged or there being a problem with the address. Sadly I don't have any specifics available to tell you what exactly.
 I'm really sorry your order didn't reach you. If you still want the items and they're still available, please order them through our website. I'm unable to place your order for you, for security reasons...." 

Kiemeltem a nekem nem tetsző részeket. Először is mi az, hogy nem tudják mi történt a csomagommal? Nem érdekel, hogy sok oka lehet, csak az, hogy az enyémmel mi történt. (Persze erre nem kaptam választ.) A cím az jó volt, hiszem már rendeltem tőlük... Azért ennyinek igazán utána nézhetett volna, mielőtt ezt írja. A másik meg, HA meg van még a táska akkor rendeljem meg újra? Miért, mi lett azzal amit visszakaptak? Miért nem kérdeztek meg mielőtt visszautalták a pénzt, hogy mit szeretnék? És még megannyi kérdés fogalmazódott meg bennem a rendelés kapcsán. Szerencsémre volt még a táskából így a válasz elolvasása után meg is rendeltem újra. (Másnap +10% kedvezménnyel tudtam volna megvenni...).
Az újrarendelt táska e hét hétfőn meg is érkezett (végül is csak 3 hétbe telt mire ideért Angliából), és a póló is, amit egy nappal utána rendeltem. Azt hittem, hogy ezekkel az új rendelésekkel is probléma van, mert nem kaptam követési számot, de mint kiderült nem minden csomaghoz adnak. A lényeg, hogy ezután a kálvária után a táska megérkezett, és a póló is.

Itt pedig a táskát láthatjátok, ami nehezen, de csak ideért. Nem nagy méretű, olyan közepes. Egy A/4-es füzet pont belefér, igaz a lekerekítés miatt a sarkait be kell hajtani, de ha nem kell magammal sok mindent vinnem, akkor pont elég.
New Look Vanity Square Bowler Bag - Nude. Ára: €32.29 helyett €15.45 (kb. 5000Ft)

 Ez pedig a póló, amelyen cuki kutyik vannak. Kicsit bővebb, mint a képek alapján tűnt, de ettől függetlenül még hordható.
Monki Exclusive Dog Print Tee. Ára: €11.24 helyett €4.43 (kb. 1500Ft)

Nagyon örülök, hogy végre megérkeztek, de azt hiszem egy darabig szüneteltetem az online rendeléseket. Ennyi izgalom elég volt így hirtelenjében. Vagy lehet, hogy ez egy jel volt, hogy ne költsek többet? :D Ettől az esettől pedig próbálok eltekinteni és továbbra is szeretni az ASOS-t, hiszen tényleg egy nagyon jó rendelős oldal, és szuper dolgokat lehet kifogni.

Jártatok már hasonlóképpen? Ha igen,melyik céggel és hogy történt?

Puszi, Asu

17 megjegyzés:

  1. Nagyon cuki a kutyusos póló:)
    Sajnálom ,hogy így jártál .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pólón lévő kutyusok szerintem is cukik :)

      Törlés
  2. Nagyon jó az a táska, bár én sem értem ezt az "előbb lövök, azták kérdezek" logikát tőlük... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én sem, szerintem nekik is meg nekem is egyszerűbb lett volna, ha megkérdezik..

      Törlés
  3. nálam is sokszor van gond a rendeléssel,én ezért is szeretek paypal fizetni:) majd ők szépen elintézik,ha gond van a csomagommal.
    amúgy sok a bunkó eladó,ez ebay-re is igaz,az ilyen nagyobb cégnél azért ez hallatlan. de úgy látszik sokat megengedhetnek maguknak.... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mindig paypal-lal fizetek mikor külföldről rendelek, szerintem így sokkal biztonságosabb, mint minden webshopnak megadni a bankkártya adatait. Szerencsére én még nem találkoztam bunkó külföldi eladókkal, ha valami probléma volt, általában visszakaptam a pénzem.

      Törlés
  4. Én meg már azt hittem,hogy csak az ebay-el van baj...:D:) Nagyon szép a táska:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még a legjobbakkal is előfordulhatnak bakik. Csak azt sajnáltam, hogy nem volt megfelelő a kommunikáció, mert akkor elkerülhető lett volna ez az újrarendelősdi.

      Törlés
  5. Én mindig úgy félek rendelni az ilyenek miatt, de a táska nagyon tetszik. :) Megérte a bosszússágot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút megérte a bosszúságot :D most kicsit visszább veszek, de általában nem szokott probléma lenni :)

      Törlés
  6. Szia!

    Dobozban érkeztek a dolgaid vagy egy szemeteszsákra hasonlító zsákban? Azért kérdezem, mert sok cégnél (magyarnál is) az utóbbi a divat, ami engem állatira idegesít, mert nem védi a terméket igazán, max. nem ázik meg (ha nem szakad ki) de pl. ha a ruhára rárakták az övet, amit rendelek, akkor az övet is lapítják és lesz rajta esetleg törés vagy csak úgy néz ki, mint ami már régi. Táskát nem is mernék rendelni, ha zsákban érkezik, elég ha egy fél kilós cuccot raknak a csomagra és lapítja, esetleg felsérti az anyagát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Abban csak a póló volt, a táska egy nagy kartondobozban érkezett, amiben ilyen levegős párnaszerűségek is voltak, hogy védje a táskát. A dobozt külön nem fényképeztem le. Övet még nem rendeltem, de egyszer vettem ebay-ről egy ilyen ugg szerű csizmát, és az ilyen fóliában volt csak..

      Törlés
    2. És a táska belseje ki volt tömve, hogy még véletlenül se tudjon megtörni.

      Törlés
    3. Köszi a választ. A legutóbbi ruharendelésem (külföldről) egy ingruha volt, aminek van saját öve, ami a mellrész alatt van és egy sima "zsákban" hozta a futár Spanyolországból. Néztem egy nagyot, én beleraktam volna egy lapos dobozba, vagy az övet levettem volna róla és mellé rakom feltekerve.
      A pólód amúgy aranyos és annyit megért amennyiért vetted. A táska is jó.

      Törlés
    4. Ami nem törékeny vagy nem sérülékeny azt általában ilyen zacskókban küldik. Annyira én sem szeretem ezt a megoldást (bár legalább a postás be tudja gyömöszölni a postaládába...), de a legtöbb cég ezt preferálja.

      Törlés